Kajak és kenu túráink

Csatlakozhatsz túráinkhoz, melyek a kezdőtől a haladó szintig bárki számára lehetőséget biztosítanak az evezésre. Kezdőknek a nyugodt, lassú folyású vizeket és a rövidebb túrákat, gyakorlott evezők számára pedig a nehezebb pályákat és a hosszabb kirándulásokat javasoljuk.

Elsősorban a Vízzel, a Természettel való közelebbi kapcsolatban szeretnénk segíteni, megmutatni azt a Csodát, amit csak így, a hajóban ülve, a Víz közvetlen közelségében láthatsz és ismerhetsz meg.

Fontos, hogy kis létszámmal megyünk evezni (maximum 5 hajó!), mert szeretnénk az evezés nyugalmát biztosítani, illetve így tudunk mindenkire megfelelő figyelmet szánni.

Ismerkedés az evezéssel a Duna-Völgyi Főcsatornán
Szint: Kezdő
Táv: 2-10 km

Túra a Vajas csatornán
Szint: Kezdő – Haladó
Táv: 10-20 km

Túra a Rezéti-ágon
Szint: Középhaladó – Haladó
Táv: 20-25 km
Érsekcsanádról indulunk, egy nagyon kicsit hegymenetben evezünk a Rezéti-ág bejáratáig, majd körbe lapátoljuk a csodálatos Veránkát. A Nyárilegelőn megállunk pihenni, és enni, illetve megnézzük a gemenci kisvasutat. A szigetet körbeevezve vagy Érsekcsanádra érkezünk vissza, vagy Baja felé vesszük az irányt és a Sugovicára beevezve a város főtere közelében zárjuk a túrát.

Grébec látogatás 
Szint: Középhaladó – Haladó
Táv: 12 km
Érsekcsanádról indulunk, rövid ideig hegymenetben evezünk a Grébec bejáratáig. Ott beevezünk a Gemenci-Holt-Dunára. Békés, háborítatlan, csodálatos természet vár ránk. Ez a túra nem a teljesítményről, sokkal inkább a nyugalomról szól, a Természet harmóniáját igyekszünk egy picit megérezni és magunkba engedni. Csendes lapátolás vár ránk, amely során lehetőségünk nyílik egy kicsit befelé is figyelni. A túra vízállás függő!

Vén-Duna túra
Szint: Középhaladó – Haladó
Táv: 16 km

Sió túra
Szint: Középhaladó – Haladó
Táv: 30-50 km
A Sió csodálatos alsó szakaszán evezünk Szekszárdtól az Árvízkapuig, majd átemelés után tovább a Dunára. A Dunán Érsekcsanádig, vagy Bajáig lapátolunk. Vízállástól és a résztvevők kedvétől függően a Gérbec, vagy a Rezéti-ágat is végigevezzük. 

Túra a neszmélyi Belső Duna-ágon
Szint: Középhaladó – Haladó
Táv: 12 km

Éjszakai túra a Vajas-fokon
Szint: Kezdő
Táv: 5-10 km
Nyári esti, éjszakai túra a Vajason. Csillag és holdfénynél, szükség esetén lámpafénynél.

Gyermek kajak
Szint: Ismerkedő (gyermek)
Táv: 0-1 km
Nyugodt, sekély vízben ismertetjük meg a gyerekeket a kajakozás alapjaival, a biztonságos hajó- és evező kezeléssel.

Kezdő kajakozás
Szint: Ismerkedő (felnőtt)
Táv: 0-5 km
Nyugodt vízen ismertetjük meg az érdeklődőkkel a kajakozás alapjait, illetve a biztonságos hajó- és evező kezelést.

Túráinkat az időjárástól és vízállástól függően szervezzük meg. Az aktuális programokról a honlapon tájékozódhattok.

Érdeklődni a +36 20 852 18 99 -es telefonszámon tudtok, vagy az alábbi űrlap kitöltésével:

Oké! Érdekel, írok a Kajak Kalandos sárcoknak!

Instagram képfolyam @kajakkaland.hu

Error validating application
Kajak Kaland

Subscribe