Vajon mennyire nehéz elkezdeni a kajakozást, az evezést? Egyedül, tapasztalatok nélkül érdemes-e és hogyan érdemes belevágni a kajakozásba? Hogyan NEM érdemes? Erről szól az epizód.
Előre bocsátom, hogy nem végeztem erre vonatkozóan mélyebb kutatásokat, én pusztán a saját tapasztalataimat tudom megosztani veletek.
Jómagam ezer szállal kötődöm a vízhez. Baján, a Sugovica és a Duna partján nőttem fel, ráadásul hajós családból származom, édesapám a hajózásnál, hajón dolgozott. Így gyerekkorom óta járom a vizet, dunai hajókkal apám mellett, meg persze a saját csónakunkkal is, ami abban az időben azért elég sok bajainak volt. Emlékszem, ott sorakoztak a Sugovica híd lábánál a kikötőben, a seprűs motorokkal felszerelt ladikok, hosszan a part mentén…
Később persze lett saját ladikom, majd nagyobb motoros hajóm is, de persze szívesen eveztem alkalomadtán, ha erre lehetőségem nyílt. Főleg kenuztunk. A Vén-Duna ágban Bajánál, a Szigetközben, vagy épp a Tisza-tavon túráztunk egyet-egyet. Miután bővült a család, a lányom is csatlakozott hozzánk ezekre az alkalmi evezős túrákra. Hármasban, négyesben kézenfekvő választás a kenu, így talán ez lehetett az oka, hogy nem is szakadtunk el ettől a vizijárműtől. Így a kajakozás bár vonzott, de még jó ideig kimaradt. Ha a vizet jártam mindig irigykedve néztem a kajakkal lapátolókat. Nem tudom, mi okozta az irigységemet, talán az életforma, az a fajta szabadság érzés, amit a vízen sikló kajakok látványa közvetített vagy a kaland, a természetbe történő kilátogatás ilyesforma módja. Mindezek együtt azt hiszem.
Hogyan jutottam el végül (sok év után), hogy végre beüljek a kajakba és belecsapjak az evezővel a vízbe? Na, ez egy érdekes történet. Hallgasd meg a podcastben!
Nagyon jó volt. Sikerült feldobnod a napomat.
Köszönöm Károly! Örülök, ha tetszett! 🙂